Megbízható e az internetes hálózati bevételekben?, Reklám nélkül soha?


Támogasd a munkánkat! Ez az írás a harmadik része a hálózati szolgáltatások monetizációjával foglalkozó háromrészes cikksorozatnak.

Az első részben körüljártuk, hogy érdemes-e alanyi jogon járó szolgáltatásként gondolni az internetre.

Megbízható-e az internetes hálózati bevételekben?

A folytatásban az online adatforgalmi rendszerek költségeit vizsgáltuk meg. A harmadik, befejező rész a paywall térnyeréséről és az előfizetéses szolgáltatások árképzési modelljét mutatja be. Vannak, akik szerint az internet-hozzáférésnek alapvető emberi jognak kellene lennieés vannak, akik tudják, hogy milyen drága a hálózatüzemeltetéshez használt infrastruktúra. Az első csoport elsősorban emberjogi szempontból közelíti meg a kérdést; a második beárazza a gerinchálózat kiépítését, az üzemeltetők óradíját, illetve a szoftverfejlesztés költségeit.

Azzal az állítással nehéz vitatni, hogy mindenkit megillet a tájékozódás és a szabad véleménynyilvánítás joga.

Az internet-hozzáférés egyre olcsóbb, a minőségi tartalom viszont egyre drágább lesz

Azon viszont muszáj, hogy ki finanszírozza mindezt? Az állam? Esetleg magánvállalatok? Mindkettő mellett lehetne érvelni. Azt még a legmegátalkodottabb libertáriusok sem tagadhatják, hogy az alanyi jogon járó internet felszámolhatja a digitális írástudatlanságot, amiből végül a szabad piac profitálhat. De a díjmentes szolgáltatásokat és ingyennetet kínáló cégek sem karitatív alapon működnek; legfeljebb nem közvetlenül a felhasználót pumpolják meg, hanem eladják a képernyőidejét a reklámpiacon.

Az ingyen nem vész el, csak átalakul Ingyennet nincs; maximum az lehet vita tárgya, hogy ki fizessen érte, ha nem a felhasználó.

megbízható e az internetes hálózati bevételekben?

Aki persze csodálkozhat: miért kéne fizetnie? És ma, a fillérekért kínált korlátlan adatforgalmú internet-előfizetések korában azt is könnyű elfelejteni, hogy mennyivel drágábbak voltak 15 éve a havidíjak. Való igaz: ma jóval gyakrabban ütközhetünk fizetési falakba paywallmint 30 évvel ezelőtt. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy a webet sosem szánták ingyenesnek.

megbízható e az internetes hálózati bevételekben?

A es weboldal nem található vagy a es hibakódot hiányzó jogosultság sokan ismerik, de a est fizetés szükséges jóval kevesebben. A kódlista ugyanakkor azt sejteti, hogy már a web alapító atyái is számoltak a digitális fizetés lehetőségével.

Az internet-hozzáférési küszöb ma alacsonyabban van, mint valaha, és az internetezők száma is több nagyságrenddel nőtt. Maga a hozzáférés lehetősége már nem értékhordozó, de a hozzáférés révén elérhető információ nagyon is az. Noha ma még elenyésző azoknak az aránya, akik megbízható e az internetes hálózati bevételekben?

közvetlenül az információért fizetni, a jelek szerint egyre többen lesznek.

Valószínű, hogy az ingyenes tartalmak sosem fognak eltűnni az internetről, de számíthatunk rá, hogy a jövőben nőni fog a fizetős tartalmak aránya. Ez az átalakulás nem szokatlan; legfeljebb ebben a kontextusban az.

Névtelen levelek és üzenetek A következőkben hamis leveleknek nevezzük a szakirodalom által 'pseudonym'-nak angolul 'fake mail', ill. Sok levelezőrendszerben pl. A levelező rendszerek átjárói is lehetővé teszik, hogy olyan rendszerből kapjunk üzenetet, mely gyenge kontrollal rendelkezik a feladó hitelesítésére. A névtelen levelek egy része gyalázkodó, sok vizet nem zavar, de bosszúságot okozhat.

Más iparágakban régóta alkalmaznak hasonló, keresztfinanszírozásra épülő árképzési gyakorlatot. A New York Times tíz éve állítota föl a saját paywallját. Azóta többször változtattak az előfizetési modellen, de mostanra elérték, hogy a stabil előfizetők évi egymilliárd dollárral támogassák a lap kiadóját. Gondolj csak a mobilszolgáltatóra, ami ingyen adja a telefont, de csak akkor, ha kétéves hűségszerződést kötsz. Vagy a játékkonzol-gyártóra, ami az olcsó hardvert a pc-s szoftvereknél másfél-kétszer drágább játékokkal ellensúlyozza.

Vagy az olcsó kávéfőzőre, amibe nem lehet kávéőrleményt tölteni, csak a gyártó cég sajátmárkás kapszuláját. A lényeg, hogy semmit sem adnak ingyen — legfeljebb nem azért, nem azzal, nem akkor, nem annyit és nem úgy fogunk fizetni érte, ahogy korábban megszoktuk.

Reklám nélkül soha? A szabad hozzáférésű tartalmak, annak ellenére, hogy nem kérnek értük pénzt, általában nem ingyenesek. Amit annak nevezünk, azt nem az olvasók finanszírozzák, hanem a reklámpiac. A digitális kiadók évtizedeken át hirdetési bevételekből éltek, de nem úgy tűnik, hogy ez a modell hosszabb távon is fenntartható.

A Facebook- és Google-kaliberű techmogulok olyan jól ismerik a felhasználóik szokásait, hogy precíz, személyre szabott, okosan pozícionált hirdetésekkel bombázhatják őket. Emiatt ők fölözik le a reklámbüdzsé javát, a digitális kiadók meg marakodhatnak az egyre kisebb tortaszeleten.

A piaci egyensúly felborulásán túl az is a reklámalapú finanszírozás túlhaladottságát bizonyítja, hogy a régi gyakorlat az olvasottság növelésére kényszeríti az újságírókat, aminek a legegyszerűbb módja a virális tartalmak gyártása, illetve a kattintásszám-növelő címadási gyakorlat clickbait.

Ez igen hervasztó lehet olyankor, amikor a reklámbannerek annyi bevétel sem hoznak, hogy fedezzék egy minőségi tényfeltáró anyag költségeit. Hogy pótolják a kieső bevételeket, a digitális kiadók egyre gyakrabban használnak paywallt. A paywall korlátozza az illetéktelen hozzáférést a fizetős tartalmakhoz, de a rendszeres előfizetők stabil bevételforráshoz juttathatják a kiadót.

megbízható e az internetes hálózati bevételekben?

Világos, hogy a kiadó ezzel csak nyerhet: ha bináris opciók demói kiszolgáltatva a hirdetőknek, az nagyobb tartalmi mozgásteret jelent, és ha az olvasóktól kapják a pénzt, közvetlenül az ő igényeiket figyelembe véve szerkeszthetik a kiadványaikat. Fizetésköteles online szolgáltatást már korábban is láthattunk gondoljunk csak a Netflix, az HBO és a Spotify sikereirelegfeljebb az hat az újdonság erejével, hogy a havidíjas előfizetés modelljét más iparágakban is átvették.

Egyre népszerűbbek a hírlevelekilletve az olyan publikációs platformok, mint a Scroll vagy a Medium, amik néhány dolláros havidíjért minőségi és reklámmentes olvasnivalót kínálnak. Pedig ezek a patinás múltú kiadványok is paywall mögé rejtik a tartalmat — ha nem is az egészet, de legalább egy részét.

Ennek a trendnek a koronavírus-járvány is lendületet adott : a Bloomberg Media például tavaly február óta rekordszámú új előfizetőt vonzott, és az Atlantic is a működése egyik legerősebb hetét könyvelhette el.

Hogy a modell működik-e a digitális lappiacon, az még bizonyításra vár, de ígéretes fejleménynek tűnikhogy a Reuters Digital News Report kutatása szerint az Egyesült Államokban az internetezők 20 százaléka hajlandó fizetni az online újságolvasásért. A Springer tanulmánya szerint és között a németországi digitális lapkiadásban jóval nagyobb mértékben nőttek a közvetlen értékesítésből származó bevételek millió euróról millióramint a hirdetési bevételek millióról millióra. A legnagyobbakat is megizzasztja A paywall koncepciója több mint két évtizede létezik, de szélesebb körben csak 10 éve vált ismertté, amikor a New York Times felállította a sajátját.

Azóta az egyesült államokbeli online kiadók háromnegyede vezetett be valamilyen digitális finanszírozási rendszert. Ezek nem kőtáblába vésett ötéves tervek voltak, hanem konstans kísérletezés az előfizetési díjakkal, a fizetőfal- és tartalomtípusokkal, meg a nézettségi statisztikák elemzésével.

A paywallnak többféle megjelenési formája lehet: Soft paywall. A felhasználók a kiadó által meghatározott kritériumok alapján hozzáférhetnek bizonyos tartalmakhoz.

A látogatók így megismerhetik a fizetős tartalom minőségét, mielőtt úgy döntenének, hogy előfizetnek a kiadványra. A soft paywall leggyakoribb megjelenési formája a mért fizetési fal a metered paywall. Metered paywall. A mérésalapú fizetési fal általában havi X számú cikk elolvasását teszi lehetővé, mielőtt felhívja a figyelmet az előfizetés szükségességére.

megbízható e az internetes hálózati bevételekben?

A kiadók ezzel a megoldással tesztelhetik, hogy hány cikket kell elérhetővé tenni, hogy se az olvasótáborukat, se a hirdetési bevételeiket ne veszítsék el. A Lenfest Intézet kutatása szerint ez a modell zavarja a legkevésbé az alkalmi látogatókat, akiknek az százalékából lesz rendszeres előfizető. Hard paywall.

A teljes lezárás. Az előfizetéssel nem rendelkező látogatók semmilyen tartalomhoz nem férhetnek hozzá. Ezt a megbízható e az internetes hálózati bevételekben? kijátszani, egyben ez a legkockázatosabb is.

A hard paywall fenntartása a legnehezebb, ezért igen ritkák; általában a piacot uraló kiadványok és kiadók használják, és hiánypótló, exkluzív anyagokat szállítanak, vagy magas hozzáadott értékkel dolgoznak. Dynamic paywall. A dinamikus fizetőfal személyre szabott, adatközpontú megoldás. Nem ugyanazt a fizetőfalat kínálja fel a látogatóknak, hanem egyéni mércével méri őket: igyekszik azonosítani a felhasználó viselkedését, és ennek alapján tesz releváns előfizetési ajánlatot.

A dinamikus fizetőfal viszonylag új megoldásnak számít.

A New York Times és a Hearst Newspaper is használta, de a legsikeresebben a svájci Neue Zürcher Zeitung hasznosította, ahol három év alatt az ötszörösére növelték az előfizetői bázist a dinamikus fizetőfal segítségével. Ritka megbízható e az internetes hálózati bevételekben? olyan kiadvány, ami kizárólag az egyik vagy a másik megoldást alkalmazná; általában hosszabban kísérleteztek mindegyikkel, és folyamatosan változtattak az üzleti modellen, hogy megtalálják azt az optimumot, ami a legtöbb felhasználót és a legmagasabb előfizetési bevételt garantálja.

Az Ad Manager, az AdSense és az AdMob összehasonlítása

Ha csak a számokat nézzük, a paywall vérbeli sikersztorinak tűnik. A New York Times a paywall bevezetése óta eltelt évtizedben 3,8 millió előfizetőt szerzett, akik évi egymilliárd dollár bevételhez juttatják a lap kiadóját.

Azt, hogy mennyire rögös volt az idáig vezető út, a paywall hatásait vizsgáló részletes tanulmány is bizonyíthatja. Látszólag a modell működőképességét igazolja az is, hogy a Times of London digitális kiadásának félmillió előfizetője van: többen olvassák, mint a papíralapú kiadványt.

Jól hangzik — csak éppen ezek a végeredményre kihegyezett célfotók semmit sem árulnak el arról, hogy mindez milyen embert próbáló küzdelmekkel járt. A Sunday Times kiadója fizetéskötelessé tette a lap online verzióját, és napi egy fontért kínált hozzá előfizetést. Tíz évig tartott, amíg a modell jövedelmezővé vált. Ez volt az első nemzetközi kiadvány, ahol ezzel kísérleteztek.